Felhívás gyermek háziorvosi praxis betöltésére Dunakeszi

 Önkormányzat hirdet / Létrehozva ennyi ideje: 2 hét. Hirdető: Dunakeszi Város Önkormányzata / 32 megtekintés

Pályázati felhívás gyermek háziorvosi praxis betöltésére

Dunakeszi Város Önkormányzata pályázatot hirdet területi ellátási kötelezettséggel, vállalkozói jogviszony keretében betöltendő gyermek háziorvosi tevékenységre.

Az ellátandó feladatkör:
Dunakeszi Város III. számú gyermek háziorvosi körzetéhez tartozó gyermekek ellátása

A feladat ellátásának helye:
Önkormányzati tulajdonú, felújított, jól felszerelt korszerű rendelőben.
Címe. Dunakeszi, Fóti út 35.

Pályázati feltételek:
-büntetlen előélet,
-magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státus
-Magyar Orvosi Kamarai Tagság
– az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, továbbá a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendeletben előírt képesítési előírásoknak való megfelelés
– vállalkozói formában való működtetés

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
– részletes szakmai önéletrajz,
– motivációs levél,
– iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,
– egészségügyi alkalmasságot igazoló okirat másolata,
– három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
– Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása,
– a vállalkozás meglétét igazoló dokumentum másolata (társas vállalkozás esetén alapító okirat/alapszabály és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolata vagy egyéni vállalkozás esetén a nyilvántartásba vételről szóló dokumentum)
– a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
– a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek,
– a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához.

A pályázat benyújtásának határideje:
2022. szeptember 15.

A pályázat benyújtásának módja:
A pályázatot személyesen vagy postai úton, egy példányban, zárt borítékban Dunakeszi Város Önkormányzata részére címezve (2120 Dunakeszi, Fő út 25.). A borítékon kérjük feltüntetni: „III. számú gyermek háziorvosi körzet pályázata”

A pályázat elbírálásának határideje:
A pályázat benyújtásának határidejét követő Képviselő-testületi ülés, 2022. szeptember 29.
A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A jogviszony időtartama:
A feladat-ellátási szerződés határozott időre, 5 év időtartamra szól.

A jogviszony kezdete:
A feladat-ellátási szerződés megkötését követően, az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó praxisengedély alapján, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel megkötött finanszírozási szerződést követően.

A praxisba bejelentett biztosítottak száma:

1764 fő

A pályázati kiírás közzétételének helye:
www.dunakeszi.hu
www.oali.hu
www.mok.hu
Egészségügyi Közlöny

A pályázati kiírással kapcsolatban további információt a 0627/542-800-as telefonszámon lehet kérni.

  • Listing ID: 5281
  • Pályázati feltételek: büntetlen előélet,
    -magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státus
    -Magyar Orvosi Kamarai Tagság
    - az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, továbbá a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendeletben előírt képesítési előírásoknak való megfelelés
    - vállalkozói formában való működtetés
  • A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - részletes szakmai önéletrajz,
    - motivációs levél,
    - iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,
    - egészségügyi alkalmasságot igazoló okirat másolata,
    - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
    - Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása,
    - a vállalkozás meglétét igazoló dokumentum másolata (társas vállalkozás esetén alapító okirat/alapszabály és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolata vagy egyéni vállalkozás esetén a nyilvántartásba vételről szóló dokumentum)
    - a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
    - a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek,
    - a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához
  • A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot személyesen vagy postai úton, egy példányban, zárt borítékban Dunakeszi Város Önkormányzata részére címezve (2120 Dunakeszi, Fő út 25.). A borítékon kérjük feltüntetni: „III. számú gyermek háziorvosi körzet pályázata
  • Megye: Pest
  • Város: Dunakeszi
  • Email: kaposztassy.zsuzsa@dunakeszi.hu
  • Telefon: 27/542-800
  • Ellátandó lakosságszám (kártya): 1764 fő
  • Ellátandó települések száma: Egy településrész
  • Területi ellátási kötelezettséggel: Igen
  • A munkakör betölthetőségének időpontja: 2022. október 1.
  • Kategória: Háziorvosi
  • Típusa: Gyermek
  • A pályázat benyújtásának határideje: 2022. szeptember 15.
  • Hirdető neve: Dunakeszi Város Önkormányzata
  • A pályázat elbírálásának határideje: A pályázat benyújtásának határidejét követő Képviselő-testületi ülés, 2022. szeptember 29.