Önkormányzatoknak tájékoztatás: 

1. A feladat-ellátási előszerződés vagy egészségügyi szolgálati munkaszerződés megkötéséhez szükséges előzetes véleménykéréshez 

Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2/A. § rendelkezése szerint, ha az önkormányzat a praxisjogot megszerezni kívánó orvossal feladat-ellátási szerződést kíván kötni, úgy a praxisjog engedélyezésére jogosult egészségügyi államigazgatási szerv véleményének kikérését követően erről a felek előszerződést kötnek.

Amennyiben tehát az érintett települési önkormányzat a praxisjogot megszerezni kívánó orvossal (fogorvossal) feladat-ellátási előszerződést és feladat-ellátási szerződést kíván kötni (vagy egészségügyi szolgálati jogviszony keretében egészségügyi szolgálati munkaszerződést kíván kötni), abban az esetben az érintett települési önkormányzatnak előzetesen ki kell kérnie az OKFŐ véleményét. 

Az OKFŐ-höz benyújtandó, a polgármester vagy a jegyző által aláírt kérelemben meg kell jelölni a feladat-ellátási előszerződést vagy egészségügyi szolgálati munkaszerződést kötni kívánó (praxisjogot szerző) orvos nevét, alapnyilvántartási számát (orvosi pecsétszámát) és mellékletként csatolni szükséges:

a) az orvos háziorvosi/házi gyermekorvosi/fogorvosi tevékenység végzésére jogosító okleveleinek másolatait;
b) az orvos esetleges szakvizsga bizonyítványainak másolatait,
c) az orvos egészségügyi alkalmassági vizsgálatának eredményéről szóló igazolás (elsőfokú munkaköri alkalmassági vélemény) másolatát;
d) amennyiben az érintett egészségügyi alapellátási körzet több település közigazgatási területét foglalja magában, abban az esetben valamennyi érintett települési önkormányzat hozzájáruló nyilatkozatát a feladat-ellátási előszerződés, feladat-ellátási szerződés vagy egészségügyi szolgálati munkaszerződés megkötéséhez;
e) az érintett települési önkormányzat(ok) nyilatkozatát az egészségügyi alapellátási körzet székhelyének és az esetleges további ellátási helyszínek címeiről (rendelők címei).

Az önkormányzat(ok) által megküldött kérelemben meg kell jelölni az egészségügyi alapellátási körzet betöltésének tervezett jogcímét (betöltés, adásvétel, folytatás). 

– Betöltés jogcíme esetén kérjük megjelölni az egészségügyi alapellátási körzet betöltetlenségének kezdő dátumát, a betöltetlenséget megelőzően az utolsó, praxisjoggal rendelkező orvos nevét és alapnyilvántartási számát (orvosi pecsétszámát), továbbá a korábbi feladat-ellátási szerződés vagy egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnésének pontos időpontját (év, hónap, nap) /az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 13/A. § (1)/
– Adásvétel jogcíme esetén kérjük megnevezni a szerződő feleket (orvosok esetén a pecsétszám megjelölésével is), továbbá megjelölni a korábbi feladat-ellátási szerződés vagy egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnésének pontos időpontját (év, hónap, nap) /az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 13/A. § (1)/
Amennyiben praxisjog átruházására a praxisjog jogosultjának halála miatt kerül sor, az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (4) bekezdése alapján kérjük becsatolni a házastárs, illetve egyenesági leszármazó jogállását igazoló anyakönyvi kivonatokat.
– Folytatás jogcíme esetén kérjük megküldeni a házastárs, illetve egyenesági leszármazó jogállását igazoló anyakönyvi kivonatokat /az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2.§ (4) a)-b) pontok/ 

A kérelem és mellékletei szkennelt példányát a praxisengedely@okfo.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni. 


2. A feladat- ellátási szerződés vagy egészségügyi szolgálati munkaszerződés megkötését követően 

Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4. § (5) bekezdésében foglaltak szerint a feladat-ellátási szerződés egy példányát a települési önkormányzat megküldi az engedélyező szervnek. A feladat-ellátási szerződés egy példányát a praxisengedely@okfo.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.

3. A feladat-ellátási szerződés megszűnése vagy egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnése esetén

Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm.rendelet 13/A. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, a jogviszony megszűnésének időpontjáról az érintett települési önkormányzat értesíti az engedélyező szervet, ezért kérjük megküldeni a feladat-ellátási szerződés vagy egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnéséről szóló dokumentumot/dokumentumokat  (pl. képviselő-testületi határozat, feladat-ellátási szerződés felmondása, feladat-ellátási szerződés felmondásának tudomásulvétele, feladat-ellátási szerződést megszüntető megállapodás), továbbá a nyilatkozatot a feladat-ellátási szerződés vagy az egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnésének időpontjáról (év, hónap, nap megadásával).
A feladat-ellátási szerződés vagy egészségügyi szolgálati jogviszony jövőbeni megszűnéséről szóló értesítés nem elegendő, minden esetben a már tényleges, megvalósult jogviszony megszűnésről szóló értesítés megküldése is szükséges.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) 13/A. § (2a) bekezdése alapján a praxisjog jogosultjának az egészségügyi szolgáltatóval önálló orvosi tevékenység végzésére fennálló, foglalkoztatásra irányuló jogviszonya megszűnése napján a feladat-ellátási szerződés megszűnik.
Az önkormányzat kiadmányozásra jogosult képviselőjének nyilatkozatát, illetve a nyilatkozatot alátámasztó dokumentumokat a praxisengedely@okfo.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.

Önkormányzati tájékoztató