Mentális betegségek
A kutatási alany hozzájárulása a kutatásban való részvételhez (alapellátó orvosoknak)

BEVEZETÉS

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) kutatói, köztük Valerie Swisher és Dr. Wernigg Róbert, 15 perces kutatási felmérést végeznek, amely a magyar alapellátásban dolgozó egészségügyi szolgáltatók egyes egészségügyi problémákkal kapcsolatos tapasztalatait és ismereteit vizsgálja. A tanulmány célja, hogy tájékozódjon a magyar alapellátók egyes egészségügyi állapotokhoz való hozzáállása és azok kezelése közötti kapcsolatról. Ezúton tisztelettel felkérjük a kutatásban való részvételre.
A kérdőívet alapellátásban orvosi tevékenységet folytató, dolgozókkal vesszük fel. Önt azért választottuk ki a kutatás lehetséges résztvevőjének, mert Magyarországon gyakorló alapellátóként azonosítottuk. Részvétele önkéntes, és bármikor dönthet úgy, hogy visszautasítja vagy megszakítja a részvételt bármilyen következmény nélkül.
MIT KELL TUDNI A KUTATÁSRÓL?
● Önre bízzuk azt, hogy részt vesz-e vagy sem.
● Dönthet úgy, hogy nem vesz részt.
● Beleegyezhet a részvételbe, és később meggondolhatja magát.

Meddig tart a KUTATÁS ÉS MIT KELL TENNEM?

A kérdőív kitöltése körülbelül 15 percet vesz igénybe.

Ha önként vesz részt ebben a vizsgálatban, a kutató egy körülbelül 15 perces internetes kérdőív kitöltésére fogja kérni, amely kérdéseket fog tartalmazni a demográfiai adataira, az orvosi előzményére, az egészségüggyel kapcsolatos tapasztalataira és egyes egészségügyi problémákkal kapcsolatos véleményére vonatkozóan.

VAN-E ELŐNYÖM ABBÓL, HA RÉSZT VESZEK?

Önnek nem lesz közvetlen haszna ebből a kutatásból. A kutatás eredményeit azonban felhasználjuk a háziorvosok egészséggel kapcsolatos ismereteinek mélyebb megértésére. Reméljük, hogy az eredmények révén javítani lehet majd a vizsgált egészségügyi problémák kezelési lehetőségeit és a háziorvosképzést.

HOGYAN OLDJÁK MEG A RÁM VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK BIZALMAS KEZELÉSÉT?

Az Önre vonatkozó információkat a lehető legbizalmasabban kezeljük. A tanulmányi adatokat fizikailag és elektronikusan is védjük. Mint minden elektronikus adattárolási eljárás során, itt is fennáll az adatbiztonság megsértésének kockázata, melyet azonban a rendelkezésünkre álló eszközökkel (saját védett szerver használata, titkosságra és hozzáférési jogosultságokra vonatkozó szabályozás betartása) igyekszünk minimalizálni. Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Szabályozása (General Data Protection Regulation – GDPR) előírásait maximálisan betartjuk.

AZ ÖN AZONOSÍTÁSÁRA HASZNÁLT SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSE:

E-mail címét és IP címét a kutatók senkivel nem osztják meg, azokat a felmérési adatbázistól elkülönítve tároljuk, és az OKFŐ-n kívüli adataival nem kapcsoljuk össze.

HOGYAN TÖRTÉNIK AZ ÖNRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK TÁROLÁSA?

A tanulmány adatait kétféle módon tároljuk: egyrészt, jelszóval védett számítógépen tárolt adatbázisban, másrészt, az OKFŐ alapellátási weboldalán, ahol a felhasználói adatokat titkosítjuk, lehetővé tesszük az adatok biztonságos HTTPS kapcsolaton keresztüli továbbítását.

A TANULMÁNYBÓL NYERT INFORMÁCIÓK MEGŐRZÉSE:

Az IP-címeket a felmérést követően három évig külön tároljuk. A személyhez nem köthető adatbázist határozatlan ideig megőrizzük a jövőbeli kutatások érdekében. Az e-mail címeket az adatgyűjtés befejezése után azonnal leválasztjuk az adatokról.

AZ ADATOK FELHASZNÁLÁSA KÉSŐBBI KUTATÁSHOZ

Az Ön adatait, beleértve a személyhez nem köthető adatokat is, megőrizhetjük későbbi kutatásokhoz.

KAP-E FIZETÉST A RÉSZVÉTELÉRT?

A vizsgálatban való részvételért közvetlen anyagi ellenszolgáltatás nem jár.

KIVEL LÉPHETEK KAPCSOLATBA, HA KÉRDÉSEM VAN A TANULMÁNYRA VONATKOZÓAN?

● Ha bármilyen kérdése, észrevétele vagy aggálya van a kutatással kapcsolatban, forduljon valamelyik kutatóhoz. Érdeklődni lehet az alábbi emailcímek valamelyikén: Valerie Swisher vizsgálatvezető a valerieswisher2@gmail.com, vagy Dr. Wernigg Róbert főosztályvezető a Wernigg.Robert@okfo.gov.hu címen.

MILYEN JOGAIM VANNAK, HA RÉSZT VESZEK EBBEN A KUTATÁSBAN?

· Kiválaszthatja, hogy részt kíván-e venni ebben a vizsgálatban vagy sem, és bármikor visszavonhatja hozzájárulását és megszakíthatja a részvételt.
· Bármilyen döntést is hoz, az nem járhat hátrányos következménnyel Önre nézve.
· Megtagadhatja a választ minden olyan kérdésre, amelyre nem szeretne válaszolni.

A kérdőív kitöltésével és elküldésével önként vállalja, hogy részt vesz ebben a vizsgálatban. A kérdőív kitöltése azt jelzi, hogy elolvasta ezt a hozzájáruló nyilatkozatot.

Köszönöm!

Kérjük, válasszon az alábbi lehetőségek közül:
Úgy döntött, hogy nem vesz részt ebben a felmérésben. Köszönjük, hogy elolvasta a tájékoztatást. Kérjük, lépjen ki erről a weboldalról.

Alkalmassági ellenőrzés

Alkalmassági ellenőrzés / Orvosszakmai Háttér

Jelenleg rendelkezik háziorvosi működési engedéllyel és praxisengedéllyel?
Jelenleg végez közvetlen betegellátást?
Rendelkezik szakvizsgával?
Milyen szakvizsgája van? (Több válasz is megjelölhető)
Melyik betegcsoporttal dolgozik elsősorban?
Milyen településen dolgozik?
Melyik vármegyében lakik?

Demográfiai adatok

Demográfiai adatok

Az Ön neme?
Az elmúlt 12 hónapban valamilyen segítségre volt szükségem érzelmi vagy mentális problémák miatt (jelöljön egyet)
Az elmúlt 12 hónapban kapott-e valamilyen kezelést érzelmi vagy mentális problémák miatt (pl. terápia, tanácsadás, gyógyszeres kezelés)?
Életem során szükségem volt valamilyen segítségre érzelmi vagy mentális problémák miatt (jelöljön egyet).
Élete során kapott-e valamilyen kezelést érzelmi vagy mentális problémái miatt (pl. terápia, tanácsadás, gyógyszeres kezelés)?
Diagnosztizáltak már valaha Önnél mentális betegséget?
Van olyan barátja vagy családtagja, aki mentális betegségben szenved?

Kérem, hogy értékelje az állításokat aszerint, hogy mennyire ért egyet azok tartalmával.

1. Jobban érzem magam, ha egy olyan embernek segítek, akinek fizikális panaszai vannak, mint egy mentális betegséggel élőnek
2. Ha egy kollégám, akivel együtt dolgozom, elmondaná nekem, hogy állapota stabil és gondozás alatt áll valamilyen mentális betegség miatt, ugyanolyan hajlandósággal dolgoznék vele együtt, mint eddig.
3. Ha mentális betegséggel kezelnének engem, nem vállalnám fel ezt egyik kollégám előtt sem.
4. Gyengének látnám magam, ha mentális betegségem lenne és nem tudnám magam megoldani.
5. Vonakodva kérnék segítséget, ha mentális betegségem lenne.
6. A munkáltatóknak a mentális betegséggel élő embert kellene felvennie, ha állapota stabil, gondozás alatt áll és ő a legjobb arra a munkára.
7. Továbbra is járnék egy orvoshoz, ha tudomásomra jutna, hogy az orvos mentális betegség miatt korábban kezelés alatt állt.
8. Ha mentális betegségem lenne, elmondanám a barátaimnak.
9. A szakmai meggyőződésem ellenére negatív reakcióim vannak a mentális betegséggel élő emberekre.
10. Keveset tudok segíteni a mentális betegséggel élő embereknek.
11. A mentális betegséggel élő emberek több mint fele nem próbál tenni elég erősen azért, hogy jobban legyen.
12. Nem akarnám, hogy egy olyan ember foglalkozzon gyerekekkel, aki mentális betegséggel él, még akkor sem, ha gondozásban részesül és állapota stabil.
13. Az egészségügyi szolgáltatóknak nem szükséges a mentális betegséggel élőkkel támogatónak lenniük.
14. Nem bánnám, ha egy mentális betegséggel élő ember lenne a szomszédom.
15. Nehezemre esik sajnálatot érezni mentális betegséggel élő emberek iránt.

Esetismertetések

Esetismertetés 4

Zsuzsanna 16 éves, gyakran aggódik. Sokat szorong az iskolai teljesítménye, a családja jóléte és a barátaival való kapcsolata miatt. Emellett számos apró dolog miatt izgul; például, hogy időben eljusson az edzésre, tisztán tartsa a szobáját, és rendszeres kapcsolatot tartson fenn családjával és barátaival. Zsuzsannának a szükségesnél tovább tart a feladatok elvégzése, mert aggódik a döntések meghozatala miatt. Zsuzsanna éjszaka nehezen alszik, napközben pedig kimerült, és ingerlékeny a családjával.

Zsuzsanna 45 éves, gyakran aggódik. Sokat szorong a munkahelyi teljesítménye, a gyermekei jóléte és a férfiakkal való kapcsolata miatt. Ezen túlmenően számos kisebb dolog miatt izgul; például, hogy időben megérkezzen a találkozókra, tisztán tartsa a házát, és rendszeres kapcsolatot tartson fenn családjával és barátaival. Zsuzsannának a szükségesnél tovább tart a feladatok elvégzése, mert aggódik a döntések meghozatala miatt. Zsuzsanna éjszaka nehezen alszik, napközben pedig kimerült, és ingerlékeny a családjával.

Ön szerint mi a probléma elsődleges oka? - 4
Ön szerint Zsuzsannának segítséget kell kérnie emiatt a probléma miatt? - 4
Milyen segítséget javasolna Zsuzsanna számára? Kérjük, 1-től 3-ig rangsorolva tüntesse fel az Önhöz legközelebb eső 3 választást! - 4
1. Treatment - 4
1.
2. Treatment - 4
2.
3. Treatment - 4
3.

Esetismertetés 2

János 17 éves diák. Az elmúlt 7 hónapban úgy érezte, hogy bizonyos módon kell elrendezni a dolgokat, mert ha nem úgy vannak elhelyezve, akkor nagyon szorong és fél attól, hogy valami rossz történik vele vagy a családjával. Hogy jobban érezze magát, számos cselekvést hajt végre, amelyeket így mutat be: ”Mindig ugyanabban a zsebemben kell hordanom a pénztárcámat és a mobiltelefonomat. Gyakran meg kell néznem, hogy minden a megfelelő helyen van-e, mert ha nem, akkor félek, hogy valami rossz történik. Ahhoz, hogy képes legyen tanulni, az kell, hogy minden rendezett legyen: a könyvek legyenek sorbarendezve, a tok a jegyzetektől balra, az ablakroló teljesen felemelve. Valamint a konyhában az evőeszközöket, a poharakat és a tányérokat méret szerint tökéletesen el kell rendezni úgy, hogy ne maradjon üres hely közöttük. Tudom, hogy ennek a fajta tevékenységnek nincs értelme, de nem kerülhetem el, a gondolatok átveszik az irányítást felettem, és minden nap sok időt töltök azzal, hogy elkerüljem azokat a rossz dolgokat, amelyek megtörténhetnek velem.” A számára megfelelő rend fenntartására több mint napi 2 órát pazarol el. A félelem miatt, hogy rossz dolog történhetik vele, állandó feszültségben él, ami megnehezíti az alvást és állandóan ingerlékennyé teszi.

János 23 éves diák. Az elmúlt 7 hónapban úgy érezte, hogy bizonyos módon kell elrendezni a dolgokat, mert ha nem úgy vannak elhelyezve, akkor nagyon szorong és fél attól, hogy valami rossz történik vele vagy a családjával. Hogy jobban érezze magát, számos cselekvést hajt végre, amelyeket így mutat be: ”Mindig ugyanabban a zsebemben kell hordanom a pénztárcámat és a mobiltelefonomat. Gyakran meg kell néznem, hogy minden a megfelelő helyen van-e, mert ha nem, akkor félek, hogy valami rossz történik. Ahhoz, hogy képes legyen tanulni, az kell, hogy minden rendezett legyen: a könyvek legyenek sorbarendezve, a tok a jegyzetektől balra, az ablakroló teljesen felemeltve. Valamint a konyhában az evőeszközöket, a poharakat és a tányérokat méret szerint tökéletesen el kell rendezni úgy, hogy ne maradjon üres hely közöttük. Tudom, hogy ennek a fajta tevékenységnek nincs értelme, de nem kerülhetem el, a gondolatok átveszik az irányítást felettem, és minden nap sok időt töltök azzal, hogy elkerüljem azokat a rossz dolgokat, amelyek megtörténhetnek velem.” A számára megfelelő rend fenntartására több mint napi 2 órát pazarol el. A félelem miatt, hogy rossz dolog történhetik vele, állandó feszültségben él, ami megnehezíti az alvást és állandóan ingerlékennyé teszi.

Ön szerint mi a probléma elsődleges oka? - 2
Ön szerint Jánosnak segítséget kell kérnie emiatt a probléma miatt? - 2
Milyen segítséget javasolna János számára? Kérjük, 1-től 3-ig rangsorolva tüntesse fel az Önhöz legközelebb eső 3 választást! - 2
1. Treatment - 2
1.
2. Treatment - 2
2.
3. Treatment - 2
3.

Esetismertetés 3

János 15 éves fiú. Amióta tavaly elkezdte a középiskolát, a szokásosnál is félénkebb lett, és összesen egy barátot szerzett. Nagyon szeretne még több barátot szerezni, de fél attól, hogy valami kínos dolgot tesz vagy mond, amikor mások közelében van. Bár János jól dolgozik az órán, ritkán szól egy szót is. Hihetetlenül ideges lesz, remeg, elpirul, és hányingere van, ha válaszolnia kell egy kérdésre vagy beszélnie kell az osztály előtt. Otthon János elég beszédes a családjával, de elhallgat, ha valaki megjelenik, akit ő nem ismer jól. Soha nem veszi fel a telefont, és nem hajlandó részt venni a társasági összejöveteleken. Tudja, hogy a félelme ésszerűtlen, de úgy tűnik, nem tudja uralni, és ez nagyon felzaklatja.

János 21 éves, otthon él a szüleivel. Amióta tavaly elkezdte az egyetemet, a szokásosnál is félénkebb lett, és összesen egy barátot szerzett. Nagyon szeretne még több barátot szerezni, de fél attól, hogy valami kínos dolgot tesz vagy mond, amikor mások közelében van. Bár János jól dolgozik az órán, ritkán szól egy szót is. Hihetetlenül ideges lesz, remeg, elpirul, és hányingere van, ha válaszolnia kell egy kérdésre vagy beszélnie kell az osztály előtt. Otthon János elég beszédes a családjával, de elhallgat, ha valaki megjelenik, akit ő nem ismer jól. Soha nem veszi fel a telefont, és nem hajlandó részt venni a társasági összejöveteleken. Tudja, hogy a félelme ésszerűtlen, de úgy tűnik, nem tudja uralni, és ez nagyon felzaklatja.

Ön szerint mi a probléma elsődleges oka? - 3
Ön szerint Jánosnak segítséget kell kérnie emiatt a probléma miatt? - 3
Milyen segítséget javasolna János számára? Kérjük, 1-től 3-ig rangsorolva tüntesse fel az Önhöz legközelebb eső 3 választást! - 3
1. Treatment - 3
1.
2. Treatment - 3
2.
3. Treatment - 3
3.

Esetismertetés 5

Tivadar 16 éves, biciklivel egy számítógépes boltba ment, amikor szédült. Amint észlelte ezt, erős izzadást, felgyorsult szívverést, hőhullámot, reszketést és a testétől való elszakadás érzését tapasztalta. Attól tartva, hogy karambolozik, letért az útról. 10 perc elteltével az érzések elmúltak, és Tivadar kezdte jobban érezni magát, de most nagyon aggódik, hogy ez megismétlődik, és nem szívesen biciklizik hosszabb távokat.

Tivadar 27 éves, feleségével egy számítástechinkai üzlet felé autózott, amikor szédülést érzett. Amint észlelte ezt, erős izzadást, felgyorsult szívverést, hőhullámot, reszketést és a testétől való elszakadás érzését tapasztalta. Attól tartva, hogy karambolozik, letért az útról. 10 perc elteltével az érzések elmúltak, és Tivadar kezdte jobban érezni magát, de most nagyon aggódik, hogy ez megismétlődik, és nem szívesen vezet hosszabb távokat.

Ön szerint mi a probléma elsődleges oka? - 5
Ön szerint Tivadarnak segítséget kell kérnie emiatt a probléma miatt? - 5
Milyen segítséget javasolna Tivadar számára? Kérjük, 1-től 3-ig rangsorolva tüntesse fel az Önhöz legközelebb eső 3 választást! - 5
1. Treatment - 5
1.
2. Treatment - 5
2.
3. Treatment - 5
3.

Esetismertetés 6

Máté 17 éves. Az elmúlt hetekben szokatlanul szomorúnak és nyomorultnak érezte magát. Annak ellenére, hogy állandóan fáradt, szinte minden éjszaka nehezen alszik. Máténak nincs kedve enni, és lefogyott. Nem tudja az iskolai feladatait elvégezni, és halogatja a döntéseket. Még a napi feladatok is túl soknak tűnnek számára. Erre a tanárai is felfigyeltek, akik aggódnak Máté csökkent teljesítménye miatt.

Máté 30 éves. Az elmúlt hetekben szokatlanul szomorúnak és nyomorultnak érezte magát. Annak ellenére, hogy állandóan fáradt, szinte minden éjszaka nehezen alszik. Máténak nincs kedve enni, és lefogyott. Nem tudja a munkáját elvégezni, és halogatja a döntéseket. Még a napi feladatok is túl soknak tűnnek számára. Erre a főnöke is felfigyelt, aki aggódik Máté csökkent teljesítménye miatt.

Ön szerint mi a probléma elsődleges oka? - 6
Ön szerint Máténak segítséget kell kérnie emiatt a probléma miatt? - 6
Milyen segítséget javasolna Máté számára? Kérjük, 1-től 3-ig rangsorolva tüntesse fel az Önhöz legközelebb eső 3 választást! - 6
1. Treatment - 6
1.
2. Treatment - 6
2.
3. Treatment - 6
3.

Esetismertetés 1

Márk 16 éves. A középiskola első évfolyamára jár, és gyakran tapasztalja saját magára irányuló erőszakkal kapcsolatos gondolatok és képzetek bevillanását. Tegnap például vacsora közben eszébe villant, hogy megsérti és megvágja magát a kenyérvágó késsel. Valahányszor sétálni viszi a kutyát a háza melletti üres telekre, és meglát egy botot a földön, eszébe villan, hogy megüti vele a fejét. Arról is beszámol, hogy ha éles tárgyakat (pl. kést vagy ollót) lát, akkor olyan képek jutnak az eszébe, hogy megvágja magát. Ezektől a gondolatoktól rettenetesen érzi magát (azt mondja: ”borzalmas; szörnyen érzem magam, amikor ezek a gondolatok eszembe jutnak”), és azok megnehezítik az iskolai feladatokra való koncentrálást. Minden nap sok időt tölt azzal, hogy elhárítsa ezeket a gondolatokat. Például állandóan a kezét nézi, hogy ellenőrizze, hogy nincs benne semmi, és hogy meggyőződjön arról, hogy nem sérti meg magát valamivel. Ezt a sorozatot fejben ismétli, azért, hogy ellenőrizze, nem tett-e semmi effélét. Megpróbálja azzal javítani a közérzetét, hogy kerüli a kés használatát és a kutyasétáltatást. Igyekszik meggyőzni magát arról, hogy nem fog ártani magának, olyan módon, hogy elismétli: ”nem akarok ártani magamnak”. Megpróbálja elnyomni vagy irányítása alá venni ezeket a gondolatokat azzal, hogy „abba kell hagynom ezt a fajta gondolkodást...”.

Márk 20 éves. Az egyetem első évfolyamára jár, és gyakran tapasztalja saját magára irányuló erőszakkal kapcsolatos gondolatok és képzetek bevillanását. Tegnap például vacsora közben eszébe villant, hogy megsérti és megvágja magát a kenyérvágó késsel. Valahányszor sétálni viszi a kutyát a háza melletti üres telekre, és meglát egy botot a földön, eszébe villan, hogy megüti vele a fejét. Arról is beszámol, hogy ha éles tárgyakat (pl. kést vagy ollót) lát, akkor olyan képek jutnak az eszébe, hogy megvágja magát. Ezektől a gondolatoktól rettenetesen érzi magát (azt mondja: ”borzalmas; szörnyen érzem magam, amikor ezek a gondolatok eszembe jutnak”), és azok megnehezítik az iskolai feladatokra való koncentrálást. Minden nap sok időt tölt azzal, hogy elhárítsa ezeket a gondolatokat. Például állandóan a kezét nézi, hogy ellenőrizze, hogy nincs benne semmi, és hogy meggyőződjön arról, hogy nem sérti meg magát valamivel. Ezt a sorozatot fejben ismétli, azért, hogy ellenőrizze, nem tett-e semmi effélét. Megpróbálja azzal javítani a közérzetét, hogy kerüli a kés használatát és a kutyasétáltatást. Igyekszik meggyőzni magát arról, hogy nem fog ártani magának, olyan módon, hogy elismétli: ”nem akarok ártani magamnak”. Megpróbálja elnyomni vagy irányítása alá venni ezeket a gondolatokat azzal, hogy „abba kell hagynom ezt a fajta gondolkodást...”.

Ön szerint mi a probléma elsődleges oka? - 1
Ön szerint Márknak segítséget kell kérnie emiatt a probléma miatt? - 1
Milyen segítséget javasolna Márk számára? Kérjük, 1-től 3-ig rangsorolva tüntesse fel az Önhöz legközelebb eső 3 választást! - 1
1. Treatment - 1
1.
2. Treatment - 1
2.
3. Treatment - 1
3.