A praxisközösséghez nem az orvos, hanem a szolgáltató csatlakozik orvosával és annak praxisával. A helyettes orvos a praxis orvosa nevében járhat el és nyújthat szolgáltatást. A praxis működtetéséről a finanszírozási szerződést megkötő szolgáltató továbbra is gondoskodik. A rendelési időre vonatkozó vállalás teljesítése a helyettesített körzetekben is az emelt bértámogatás feltétele. A praxiskezelő, illetve a területi kollegiális szakmai vezető a felvételi kérelemben szereplő vállalások teljesítését ellenőrizheti, és hiányosság esetén határidő megjelölésével felhívja a háziorvosi szolgálatot azok teljesítésére és igazolására. Ha a háziorvosi szolgálat ezt a kijelölt határidővel nem teljesíti, a praxiskezelő a praxisközösségi tagságot megszüntetheti. Ebben az esetben a szoros praxisközösség többi tagja – akik teljesítik a vállalást- azok a bértábla jobb oldali oszlopa helyett a középső oszlopa szerint kapják az orvosi bértámogatást, a vállalást nem teljesítő körzetben pedig csak a bal oldali oszlop szerint jár a támogatás.
Mi lesz azzal a praxissal, ahol az orvos belép a praxisközösségbe, majd pl. gyermekvállalás vagy más miatt később tartósan helyettesítik az orvost – esetleg kevesebb óraszámban? Maradhat akkor is a praxisközösség tagja? Hogyan alakul a bértámogatás ilyen esetben?