Pályázat háziorvosi feladatok ellátására Géderlak és Ordas községekben

 Önkormányzat hirdet / Hirdető: Géderlak Önkormányzat / 34 megtekintés

Leírás: Géderlak és Ordas települések a Duna mellett, a kalocsai járásban fekszenek. A képviselő-testületek pályázatot hirdetnek vegyes háziorvosi körzetben területi ellátási kötelezettséggel, központi ügyelet rendszerben való részvétellel
– háziorvosi feladatok és
– az önkormányzatok közigazgatási területén lévő alapfokú oktatási intézményeiben iskolaorvosi feladatok ellátására elsősorban vállalkozás keretében működtetett, határozatlan időre kötött feladat ellátási szerződéssel.
A praxis térítésmentesen megszerezhető, a feladat helyben lakással betölthető, szolgálati lakás biztosított.

  • Listing ID: 17378
  • Pályázati feltételek: - A pályázó megfelel az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, továbbá az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvényben foglaltaknak, a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet és az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet előírásainak,
    -B kategóriás jogosítvány, saját személygépkocsi használata,
    -büntetlen előélet,
    - magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státusz.
  • A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: -3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
    -részletes szakmai önéletrajz,
    - iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,
    -háziorvosi feladat ellátására vonatkozó egészségügyi alkalmasságot igazoló okirat másolata,
    -vállalkozás keretében megpályázott feladatellátás esetén a vállalkozás meglétét igazoló dokumentumok.
    - a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, valamint a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek.
    – nyilatkozat arról, hogy pályázatát a Képviselő-testületek nyílt vagy zárt ülésen tárgyalják.
  • A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, e-mail-en a dokumentumok, eredetiségének utólagos igazolásával, vagy személyesen, a pályázatnak Géderlak Község Önkormányzata címére történő megküldésével (6334 Géderlak, Kossuth u.95.)

    Kérjük a borítékon feltüntetni: Háziorvosi pályázat
  • Megye: Bács-Kiskun
  • Város: Géderlak
  • Email: jegyzo@uszod.hu
  • Telefon: 0678/417-058
  • Ellátandó lakosságszám (kártya): 906
  • Ellátandó települések száma: Több település
  • Területi ellátási kötelezettséggel: Igen
  • A munkakör betölthetőségének időpontja: 2024. november 1.
  • Kategória: Háziorvosi
  • Típusa: Vegyes
  • A pályázat benyújtásának határideje: 2024. szeptember 30.
  • Hirdető neve: Géderlak Községi Önkormányzat Képviselő testülete és Ordas Községi Önkormányzat Képviselő testülete
  • A pályázat elbírálásának határideje: 2024. október 15.